MESTERTANÁR ARANYÉREM KITÜNTETÉS

Utolsó módosítás dátuma : 2015. július 13.

Prof. Dr. Jedlovszky Pál a Kémiai és Élelmiszerkémiai Tanszék egyetemi tanára Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesül eredményes témavezetői és szervezői munkássága elismeréseként.

A döntés a múlt hét péntekén az OTDT bizottságának ülésén született, az elismerés átadására novemberben, az alapító okiratban foglaltak szerint kerül sor.


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1997. november 6-i ülése elhatározta, hogy – a kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkáért adományozott elismerés immár évtizedes sikere alapján –, a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására Mestertanár kitüntetést alapít mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.


A Mestertanár Aranyérem kitüntetést az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke az oktatásért felelős tárca vezetőjével közösen adják át a kitüntetett oktatóknak, kutatóknak az aktuális Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróülésén. Az ünnepi ülés színhelye hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme.
A kitüntetésben részesülők az Aranyérmet díszdobozban elhelyezve veszik át, amelyhez egy kisméretű aranyozott kitűző is tartozik. A kitüntetés odaítéléséről szóló, díszmappában elhelyezett oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá.


Hír és fotó: Dr. Murányi Zoltán, intézetigazgató, Élelmiszertudományi Intézet


< Vissza